Nyárindító összművészeti élmény a Dunakanyarban, július 2-án kezd a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Nyárindító összművészeti élmény a Dunakanyarban, július 2-án kezd a VéNégy
Fesztivál és Színházi Találkozó

A művészetek varázsa és a természet szépsége olvad harmóniába a VéNégy Fesztiválon. A
káprázatos színházi produkciókon és koncerteken túl kreatív alkotói workshopok, kenutúrák,
hajókirándulás, valamint exkluzív vezetett túra keretében Duna alatti séta is várja a fesztiválozókat
július 2. és 5. között Nagymaroson.
A Dunakanyar csodái
A kenutúrákon lélegzetelállító perspektívából csodálható meg a dunakanyari panoráma, de idén
először a Nagymarost és Visegrádot összekötő alagút is megnyílik. A Duna alatti sétára július 5-én
egy-egy exkluzív, vezetett túra keretében lehet majd regisztrálni. A Dunakanyar hajóval is
felfedezhető. A fesztiválozók 20% kedvezménnyel válthatnak majd jegyet a Mahart Visegrádi
körjáratára,Képzőművészet a környezettudatosság jegyében
Kézműves workshopok is várják az alkotó kedvű fiatalokat a DDC Kreatív Alkotóműhelyben. A Duna-
Dráva Cement Kft. jóvoltából a környezettudatosság és az újrafelhasználás jegyében, környezetbarát
anyagokból és hulladék felhasználásával készíthetnek a látogatók textil és bőr ékszereket, 
tornazsákot, kulcstartót és kézzel festett legyezőt, de stresszcsökkentő mindful himző workshop is
színesíti a programot. Minden eddiginél több sport aktivitásban vehetnek részt a fesztiválozók: foci,
petanque, tollas, ping pong, strandröplabda, tapadókorong íjászat, lengőteke, valamint élő-csocsó
élményjáték. Ezen felül ingyenes smink és hajformázás is várja az érdeklődőket.
A bábszínház és a cirkuszművészet világa
Újra kinyit a VéNégy Ovi, kézműves foglalkozások, meseolvasás, társasjáték kuckó, de cirkusz
animációs foglalkozás is várja a családokat
. A ’Csoda a te kezedben van’ interaktív foglalkozáson a
gyerkőcök zsonglőrködhetnek, egyensúlyozhatnak, vagy épp saját bűvésztrükkjeiket tanulhatják meg
az artisták instrukcióik alapján. Bábszínházi előadások is gazdagítják a programot, pénteken a
’Brémai muzsikusok’ című előadás lesz megtekinthető a Hahota Gyermekszínház előadásában
. Július
5-én Écsi Gyöngyi: Az élet vize című mesejáték lesz látható.
VR Színház, a táncművészet és az utcaszínház varázsa
A fesztivált a Nemzeti Színház Ázott hajában hét halott bogár ragyog című produkciója nyitja július 2-
án Vecsei H. Miklós és a QJÚB előadásában. Szlovákiából és Csehországból egy-egy kortárs
táncszínházi produkció érkezik
besztercebányai Divadlo Štúdio tanca, valamint a prágai 420PEOPLE
társulat előadásában. A krakkói Teatr Groteska "Windows" című előadása a vizuális színház egyedi
világába kalauzol. Aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, azok utána ingyenesen bulizhatnak
az esti koncerteken.
A fény varázsa, virtuóz zsonglőr és akrobata mutatványok, óriási lángoló eszközök, tánc és humor a
fesztivál utcaszínház programjában. Tűzzsonglőr előadás, bohóc show, fény show, valamint extrém
síbajnokság várja a fesztiválozókat. A lengyel Concept Cultura csapata a VR sátorban várja a virtuális
valóságban elmerülni vágyókat, de a híres magyar fotográfus, Robert Capa élete is megelevenedik
A
szerencsejátékos című monodráma részeként.

Koncertek és holdfényes éjszakai bulik a Duna-parton
Sokszínű nemzetközi felhozatal és több mint 40 zenei program kapott helyett a kínálatban. Szlovákia
egyik legizgalmasabb feltörekvő popzenei előadója, Erika Rein mellett a cseh underground
elektronikus zenei szintér kiemelkedő alakja, Nill Garçon is tiszteletét teszi a Dunakanyarban
.
Lengyelországból két izgalmas formáció érkezik, az indie-pop duó YASNO., valamint a budapesti
Haldamas és a krakkói Hulajdusza kollaboráció, akik előadásukkal egyedi hangzást és atmoszférát
teremtenek a lengyel és a magyar népzene, a jazz és a klasszikus zenei hatások fúziójával.
A legnépszerűbb hazai zenekarok adnak egymásnak randevút, fellép többek között Dzsúdló, DESH,
Quimby, Elefánt, 4S Street, Analog Balaton, Bëlga, Bohemian Betyars, Blahalouisiana, Co Lee,
Hakumba, Esti Kornél, Fiúk, Lenkke_ és a Palo Canto. Emellett a feltörekvő tehetségek és az ambient

elektronikus zenei szcéna jeles képviselői is színesítik a zenei palettát. Életre kel a HangPart, ahol a
természet és a zene összefonódik, lesz szintisimogató, valamint táncház is várja az érdeklődőket.
Gazdag összművészeti programkavalkád várja a kultúra szerelmeseit július első hétvégéjén
Nagymaroson, ahol a legkisebbektől az idősebb korosztályig mindenki megtalálja a maga
szórakozását. A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Határtalan nyár rendezvénysorozat
keretében a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósul meg.
„A színháznak és a művészeteknek hatalmas ereje van, közös felelősségünk, hogy ezt megismertessük
a fiatal generációval. A fesztivál már a kezdetektől elkötelezte magát e küldetés mellett, a színházjegy
akció révén évről-évre egyre több fiatalt sikerül becsábítani az előadásokra. Hihetetlen öröm látni,
amikor csillogó szemekkel hagyják el a nézőteret. Katartikus és felemelő pillanatok sora vár ránk idén
is, sok szeretettel várunk mindenkit a mesés Dunakanyarban.” emelte ki Kis Domonkos Márk
fesztiváligazgató.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó – július 2-5. Nagymaros