
Nógrád régió bemutatja a várai történetét és fantasztikus vízitúrát is kínál
A magyar határ melletti Nógrád legnagyobb látnivalóira mindenképpen érdemes odafigyelni. A turistákat érdekli a régió, leginkább a várak és a vízitúra. Nógrád leglátogatottabb műemlékei egyre keresettebbek lettek az utóbbi időben. Fedezze fel, mit kínál a régió a látogatóknak.
Losonc, 27.6. 2023
A Divényi kastélyban kínzókamrát nyitottak éheztetőkamrával, valamint egy bankett teremmel is bővül a kínálat
Az éheztetőkamra, a kínzókamra vagy a bankett terem olyan turisztikai látványosságok, amelyek idén már látogathatóvá váltak a Losonc kerületi Divényi kastélyban. Ezáltal a turisták megismerhetik a helyi történelmet. A bankett teremben ülőhelyeket, a kínzókamrában pedig
fejcsavarásra alkalmas eszközt, emelőcsigát, derest és bilincseket biztosítanak majd be.
A kastély területén egy kis színpad is található, amely az események szervezését teszi lehetővé.
A középkori várban egy őskori kemence épült
A füleki várkomplexum területe, amelyet évente mintegy 20 000 látogató keres fel, új látványosságot kínál. Egy őskori kemencét, közvetlenül a vár területén. Az őskori kemence a Hájské fazekasság lelkes munkájának eredménye. Amália Holíková, fazekas és a korabeli tüzelőberendezések építésére szakosodott specialista vezetésével.
Maximálisan kihasználják Sátorosbánya turisztikai potenciálját
A Somoskői Nemzeti Természetvédelmi Terület Sátorosbánya kataszterében található,
területe 7,9 ha. A Magyarországgal határos dombon az egyedülálló földtani képződmény található, az ún. "Kővízesés". A vízesés 9 m magas, fölötte a középkori Somoskői vár romjai állnak, amely a turisták egyik legnagyobb attrakciója.
Losonc városát ábrázoló makett, a város szellemét idézi 1907-ben, amikor kialakult az utcahálózat, amely többé-kevésbé máig megmaradt.
Losonc történelmi részét ebben az időszakban egy 1:100 méretarányú háromdimenziós modell mutatja be, melyet korabeli képeslapok és fényképek „materializálásával” hoztak létre.
„Építettek és korszerűsítettek olyan infrastruktúrát, mint a szennyvíz, burkoltak, kiépítették a világítást, profilozták a járdákat, utcákat, új, akkoriban korszerű elemeket alkalmaztak” magyarázta a modellt Alexandra Pivková, Losonc város polgármestere.
Losonc a régi stratégiai kereskedelmi utak kereszteződésében jött létre, és múltját számos műemlék, szakrális és városi épület hozza közelebb.
A régi iskola Rimakokován újra életre kel
A Kokovával való személyes kapcsolat vezette a Hronec családot arra a döntésre, hogy megmentsék a régi iskola romos történelmi épületét. Idén az Nógrád és Polyána-hegyalja Regionális Turisztikai Szervezettel való együttműködésnek köszönhetően Turisztikai információs központot épült. Ez, a régió gazdag természeti és kulturális látnivalóiról szóló információk összegyűjtését és népszerűsítését szolgálja.
Az üveggyártás rajongóinak a Nógrád régió élményvonatokat kínál a Besztercebányai régióban, amely az idei nyári turisztikai szezonban kibővül az Üveg Expresszel. Már augusztus 5-én Zólyomból, Gyetván és Losoncon keresztül Rimakokovára viszi az utasokat.
Tengervízben úszni? Ez valóság Rappon
Többé nem kell külföldre utaznia tengervízért, ugyanis Nógrádban is megtalálja.
A Losonc melletti Rappon, Novolandia termálfürdő nőtte ki magát, ahol gyógyfürdőt találunk sós vízzel. A helyi medencéket a föld mélyéből feltörő reliktum tengervíz tölti meg.
Rapp környéke a UNESCO Novohrad - Nógrád Geopark része. Helyszínek, ahol a nem csak sok millió éves fosszíliák, hanem az őskori csontok is találhatóak. Ősállatok, víziállatok fogai vagy kövületek is, amelyek azt bizonyítják, hogy ez a hely egykoron tenger volt.
Ezt igazolják a szomszédos Romhány és Kalondai homokkőben található leletek is. Éppen Kalondán nagyszerű vízi élményben lehet része, raftingolhat az Ipoly folyón. Az Ipoly végigvezeti Önt a Madárvédelmi Területen (Szürkegém kolónia), az idegenvezetői pedig gémek és más védett állatfajok lesznek.
Az Ipoly folyó alsó szakaszán raftingolni is lehet. Itt a turisták komfortérzetének növelése érdekében Bussa községben egy turistikai szálló és Torincs községben egy úszó móló rekonstrukciója zajlik, melyet 2023 nyári szezonjában nyitunk meg.
A Nógrádi vízitúra kínálatát a Hotel Aquathermal teszi teljessé Alsósztregován. Egy kis falusi strand, mely népszerű és keresett célponttá vált. Az egyik napot úszással a másikat biciklin tölthetik. Ez a kialakított kerékpárkölcsönzőnek is köszönhető.
Más régió, más erkölcs. És ez nem lesz másként Nógrádbán sem. Jöjjön el a régiónkba és nézze meg saját szemével a Nógrád csodáit.