Elsősök a Repülőiskolában – szeptember első hetében elsős osztályokat lát vendégül a Fővárosi Nagycirkusz!

Egy gyermek életében hatalmas élményt és változást jelent, amikor először lép be az iskola kapuján. Korábbi, jól megszokott környezetéből egy teljesen új világba csöppen, új szabályokkal, új időbeosztással, egy teljesen új közösség tagjaként.

Mi a Fővárosi Nagycirkuszban tisztában vagyunk vele, hogy ilyenkor milyen komoly felelősség hárul szülőre és tanítóra egyaránt – ahogy azzal is, hogy a közös élmények segítenek összekovácsolni mindannyiunkat. Éppen ezért szeptember 5. és 7. között egy különleges előadással készülünk, amire szeretettel meghívjuk a budapesti állami általános iskolák első osztályába újonnan belépő tanulókat!

Ez a kezdeményezés nem teljesen ismeretlen, hiszen az oroszországi Izsevszk városában komoly hagyománya van annak, hogy az elsős osztályok a tanév első hetében cirkuszba látogatnak. Mi azonban nem csak meghívjuk az elsős gyerekeket, de az egész előadásunkat úgy építjük fel, hogy egy olyan történetet meséljen el, ami segít őket eligazodni az iskola új világában.

Nem csak könnyebben tanulunk szórakozás közben, de kapcsolatokat is könnyebben teremtünk. Éppen ezért a kifejezetten erre az alkalomra egy olyan műsorral készülünk, amely a produkciói során megmutatja ennek a különleges, új világnak a csodáit, és segít nem csak a megismerésben, de a beilleszkedésben is, és abban, hogy az iskola egy kellemes, közös élménnyel vegye kezdetét!

Repülőiskola a cirkuszban – Szinopszis

Eljött megint a szeptember, vége a vakációnak, kezdődik a tanítás, bandukolnak a gyerekek az iskola épülete felé, valaki már sok-sok éve, valaki most első alkalommal. Ilyenkor félelem lehet benned, aggodalom: mi lesz az iskolában, kik lesznek az osztálytársaid, milyenek lesznek a tanárok és a tanárnők, lesznek-e barátaid? De öröm is és még több kíváncsiság: most már nem kisgyerek vagy, hanem komoly iskolás, nemsokára megtanulsz olvasni, írni, számolni és még annyi meg annyi csodálatos dolgot!

Nálunk, az Atlantic Flight Repülőiskolában is most kezdődik a tanév, a mi diákjaink már megérkeztek a Fővárosi Nagycirkusz kollégiumába, és elkezdtek készülődni különösen izgalmas óráikra. Hamarosan megkezdődik a tanítás! De amíg nem csöngetnek be az első órára, szeretnék elmondani nektek néhány dolgot az iskolánkról! A mi iskolánk nem hétköznapi suli! A mi iskolánk olyan hatalmas, hogy itt mindenki repülővel közlekedik a tantermek között. Mi is így fogjuk majd bejárni a földkerekséget, akarom mondani az Atlantic Flight Repülőiskolát!

Engedjétek szabadjára a képzeleteteket, gyertek velem, lessünk be a vízicirkuszi iskola tantermeibe: a kutya- és papagájiskolába, a Csillagközi Tanterembe, a Varázslatos Vízalatti Akváriumba, a Hét Próba testnevelésórájára és végül egy igazi ugródeszkás pilótaiskolába is! Gyertek csak, és bemutatlak titeket a tanárainknak is: a Sellőlányoknak, az ördögien ügyes zsonglőrnek és a patagóniai fókáknak.

Jól fogjátok magatok érezni, ezt garantálom! Szátok tátva marad, szemetek pislogni is elfelejt! És szerintem majd nálatok, a ti iskolátokban is ugyanilyen jó lesz: ne féljetek tőle, tanuljatok sokat, szerezzetek barátokat! És jusson eszetekbe, amit itt, a cirkuszban láttatok és hallottatok: minden akadályt könnyen átugorhattok, és minden célotokat elérhetitek az iskolában vagy azon is túl, ha van bennetek kitartás, szorgalom, ügyesség és bátorság! Mi erre tanítjuk meg először a mi iskolásainkat!

S ne feledjétek el azt se, hogy a Fővárosi Nagycirkusz kapuja mindig nyitva áll majd előttetek! Ne felejtsétek el soha a csodát és a varázslatot!

FELLÉPŐK

I. felvonás

  1. Nyitókép
  2. Excentrik (a Baross Imre Artistaképző diákjai – Magyarország)
  3. Kutyaszám (Laura Urunova – Oroszország)
  4. Quickchange (Syulgina Maria és Pisarev Evgeny – Oroszország)
  5. Hulahoppkarika (Kristina Kudzina – Oroszország)
  6. Lézershow
  7. Akvárium (Axt Elisabeth és Maria Bakalkina – Magyarország és Oroszország)
  8. Papagájszám (Laura Urunova – Oroszország)

II. felvonás

  1. Gumiasztal (Aleksandr Polunchukov, Vitalii Lazarev, Mikhail Shein – Oroszország)
  2. Zsonglőr (Iurii Serebrennikov – Oroszország)
  3. Fókaszám (Steven és Angela Pedersen – Dánia)
  4. Deszkaszám (Dosov Troupe – Oroszország)
  5. Lézershow
  6. Finálé

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK A CIRKUSZBAN

Hatékony oktatási-nevelési stratégia a cirkuszban

Egyre többet hallunk napjainkban a megújuló cirkuszművészet társadalmi hasznosságáról, a közösségi felelősségvállalásról, a cirkuszművészet üzenetéről, a Fővárosi Nagycirkusz előadásait, valamint különböző programjait látva egyre inkább bebizonyosodik, hogy a cirkusz közösségeket tud megszólítani, gondolkodásra, beszélgetésekre, vitákra sarkalló tartalmakat képes közvetíteni. A cirkusz több mint egyszerű szórakoztatás, kétcsatornás, oda-vissza alapon működő, a társadalom aktuális kérdéseire reagálni tudó, véleményformáló előadó-művészeti ág. A cirkuszművészet sokszínű, gazdag világával, több százéves múltjával az európai kultúra értékes és jelentős része, a kultúra egy olyan szegmense, amely egyszerre képes megszólítani több generációt az óvodáskorú gyermektől a nagyszülőig.

A Fővárosi Nagycirkusz nevelési-oktatási programjai segítik az általános és középiskolás gyermekeket a tanulásban, fejlődésben, ugyanakkor egy, a világra nyitott, széles látókörű, befogadó, a művészetekre érzékeny generáció kialakulását is támogatják. Folyamatosan keresik azokat a módszereket, amelyek segítségével el tudják juttatni az emberekhez a cirkuszművészet által képviselt értékeket, mint a bizalom, a tolerancia, a kitartás, az alázat vagy a csapatmunka öröme. A cirkusz formálni, alakítani tudja a fiatalok világhoz és önmagukhoz való viszonyát; új szemléletmódot tud teremteni sajátos szimbolikájával; képes példát mutatni az emberi teljesítőképesség határait feszegető teljesítményével. A Fővárosi Nagycirkusz nevelési-oktatási programjai komplex és átgondolt stratégiáról árulkodnak, amely az iskolába lépés első pillanatától kíséri végig a gyermeket egészen a középiskola végéig.

Rendhagyó tanórák a cirkuszban

A kompetencia alapú, projektmódszeres oktatás hatására könnyebben elsajátíthatók az ismeretek, könnyebben rögzülnek bizonyos szabályok, képletek, évszámok. A Fővárosi Nagycirkusz rendhagyó óráinak célja, hogy minden érzékszervre egyszerre hassanak, bevonják és partnerként kezeljék a diákokat. A különleges, a cirkuszművészet eszközeire épülő tanórákon a Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó, az oktatási tematikához szorosan illeszkedő témákat dolgoznak fel a cirkuszművészet segítségével. Az órák során a diákok az elméleti tananyag mellett megismerkedhetnek azzal a gyakorlati tudással, amely a fizika, matematika, biológia, magyar nyelv és irodalom definícióinak és képleteinek cirkuszi közegben való alkalmazása során tapasztalható, észlelhető.

Értékelik a kitűnő tanulók teljesítményét

A cirkusz a csoda művészete, az emberi teljesítőképesség határait feszegető művészeti ág, amelyben fontos szerepet kap a teljesítmény. Ahhoz, hogy a porondon bemutatott káprázatos produkciók megszülethessenek, sok éven át tartó kemény munka és gyakorlás kell. A cirkuszfesztiválok győztesei egy egész életen át készülnek egy-egy sikeres produkcióra, hogy a világ legjobbjaivá váljanak. Az iskolapadban eltöltött egy év kitartó munkája is értékelendő, ezért immár harmadik éve az országot járó utazó cirkuszokkal összefogásban a Fővárosi Nagycirkusz egy cirkuszlátogatási lehetőséggel jutalmazza a kitűnő tanuló általános iskolás diákokat. Minden évben az iskolákkal, oktatási intézményekkel szorosan együttműködve történik az ajándékozás, a tankerületek, illetve az iskolák igényei alapján. A vidékieknek a MÁV-Start Zrt. utazási kedvezményt is biztosít a cirkusz előadására. Természetesen ez az ajándék nem pótolja azokat a beszélgetéseket, pozitív megerősítéseket, amelyet a családtagjaitól, tanítóitól kaphat a kisdiák, ugyanakkor lehetőséget nyújt arra, hogy egy varázslatos környezetben ünnepeljék meg ezt a kimagasló teljesítményt, ahol akár a család összes tagja, minden generáció együtt szórakozhat, kikapcsolódhat, s értékes útravalóval térhet haza.

Cirkuszi élmény első osztályosoknak

Óriási élmény és változás egy gyermek életében, amikor először lép be az iskola kapuján. A jól megszokott környezetből egy teljesen új világba cseppen, ahol más szabályrendszer, más időbeosztás és teljesen új közösség veszi körül. Komoly felelőssége van ilyenkor a szülőnek és tanítónak egyaránt. A Fővárosi Nagycirkusz az új élmények befogadásában kíván segítséget nyújtani legújabb programjával, amely kifejezetten első osztályos tanulóknak kínál fel egy csoportos cirkuszlátogatást szeptember elején. Nem teljesen új a kezdeményezés, hiszen az oroszországi Izsevszk városában már van gyakorlata, ugyanakkor Magyarországon az előadást is a gyermekekre szabják. Egy olyan műsort dolgoznak ki, amely hozzájárul ahhoz, hogy a nebulók könnyebben tudjanak kialakítani bizalmi kapcsolatot tanítójukkal és társaikkal, amely egy felszabadult, játékos szórakozás közben bevezeti őket az iskola világába. A lenyűgöző cirkuszi produkciók egy olyan történetben mesélik el ennek az új, különleges világnak a csodáit, amely során könnyebben tudják befogadni az új impulzusokat. A pedagógusoknak lehetőséget nyújt a közösen átélt élmény a csoport egymásra hangolására, a közös beszélgetésre, a látottak feldolgozására.

Cirkuszi ArtFordító – Beavató cirkuszi előadások középiskolásoknak

A Fővárosi Nagycirkusz ősszel a középiskolásokra is gondol: egy ugyancsak új kezdeményezésként különleges beavató előadásokkal készülnek a fiataloknak a megújuló cirkuszművészet jegyében. A cirkuszművészet megújulása számos útkeresési formát és lehetőséget kínál az alkotóknak.

A megújuló cirkuszművészet jegyében a Fővárosi Nagycirkusz október 1. és 9. között különleges beavató előadásokkal készül a középiskolás fiatalok számára. A műsor keretében három egyedi szimbolikájú kísérleti produkcióval várjuk az érdeklődőket, amely után rövid beszélgetések során betekintést engedünk az előadások szimbólumaiba és a cirkuszművészet formanyelvébe!

Október 1-én és 2-án a Rómeó & Júlia látható a manézsban! Az Uray Péter által rendezett 70 perces előadás a cirkuszművészet és a fizikai színház eszközeivel jeleníti meg William Shakespeare maffia környezetbe helyezett történetét. Az ismert drámát, mely során a címszereplő pár megjárja a Mennyet és a Poklot szöveg nélkül, gesztusokkal, akciókkal, párosokkal, tömegjelenetekkel és magukkal a mutatványokkal meséljük el!

Október 4-én és 5-én a Sziget Fesztiválon sikert aratott Rengeteg – Looking Out előadást mutatjuk be, mely a Fővárosi Nagycirkusz, a Baross Imre Artistaképző, valamint a világhírű The 7 Fingers kanadai újcirkusz társulat együttműködésében jött létre. A Samuel Tétreault által rendezett előadásban egy belső utazásnak lehetünk tanúi, amelynek központjában az emberi lelket szimbolizáló erdőben és iskolában egyaránt elveszett egyéné a főszerep.

Október 9-én és 10-én pedig az Egyenes Labirintus tekinthető meg a Fővárosi Nagycirkuszban, melyet Hegymegi Máté rendező-koreográfus rendez. Az előadást Pilinszky János Egyenes labirintus című verse ihlette, s Yonderboi azonos című hanganyaga szolgál alapjául, új jelentést adva a klasszikus cirkuszi számoknak. Pilinszky János, Weöres Sándor, Szép Ernő, Shakespeare, Karinthy Frigyes és Ady Endre költeményei szólalnak meg az impresszív zenei válogatásban, melyek emlékeket, asszociációkat hívnak elő egy idősödő clownban, akinek a szemén keresztül betekintést nyerhetünk egy párkapcsolat különböző állomásaiba!