HellÓbuda!: Megszületett a VakVarjú étteremcsalád legújabb fiókája!
Új fészekkel bővült a VakVarjú étteremcsalád: október 7-én megnyitotta kapuit Óbudán a VakVarjú Kiscelli. A hegyek ölelésében, az erdő közvetlen közelében született meg az étteremcsalád hetedik állandó egysége, amely a természet nyugalmát, az óbudai vendéglők hagyományát és a VakVarjú bohém világát egy helyen hozza össze.
„Egy jó étterem szerintünk ma már nem attól jó, hogy van egy jó étlapja és egy ügyes szakácsa. Ez ma az alap. Az igazi különbséget az jelenti, hogy mit visz magával a vendég, amikor kilép az ajtón. Mi azért dolgozunk minden nap, hogy vendégeink boldogabbak legyenek nálunk, mint amikor megérkeztek” – mondja Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa.
És ehhez a Kiscelli nagyon sok mindent eleve megad. Ott van körülötte a természet, az erdő, a hegyek, a terasz és a csend. Az ember már idefelé egy kicsit kiszakad Budapestből, pedig közben még mindig a fővárosban van. Egy erdei séta után pedig jól esik leülni egy tartalmas ebédre, délután még maradni egy kávéra vagy süteményre, este pedig élő zongoraszó mellett lehet folytatni a beszélgetést.
Mi pedig ide is elhoztuk magunkkal mindazt, amiért a VakVarjúba igazán szeretnek járni vendégeink: a kedvenc fogásokat, a szezon legjobb alapanyagait, a varjús furfangot és azt a könnyed, otthonos hangulatot, amitől nálunk egy családi ebéd, egy baráti találkozó vagy egy hosszúra nyúló vacsora is ünneppé válhat. A gyerekeket saját gyereksarok várja, a teraszon pedig reméljük, sok olyan délután és este születik majd, amikor senkinek sem akaródzik elsőként felállni az asztaltól.
A természet közelsége ugyanakkor nemcsak szép környezetet jelent, hanem felelősséget is. Ezért a Kiscelliben is fontos szerepet kap VarjúGazda programunk, amelyet 2024-ben azért indítottunk el, hogy minél több magyar termelő portékája megjelenhessen a tányérjainkon. Ma már több mint két tucat gazdával dolgozunk együtt, és megtapasztaltuk azt is, mennyivel többet jelent egy termelői hozzávaló annál, mint ami végül az étlapra kerül: mögötte ott van egy ember, egy gazdaság, egy év munkája, a természet minden kiszámíthatatlanságával együtt.
A Kiscelliben ezt egy fontos lépéssel visszük tovább: ez az első olyan VakVarjú éttermünk, ahol a chefajánlat minden egyes fogásában szerepel legalább egy VarjúGazda-alapanyag. Vagyis itt nemcsak „néha beköszön” egy-egy gazdánk a konyhába, hanem tényleg minden chefajánlatos tányéron ott lesz valamelyikük munkája.
És persze szeretnénk, ha az új óbudai fészkünkben ugyanaz történne, ami a VakVarjúban mindig is a legfontosabb: hogy a jó étel mellett jó beszélgetések, nagy nevetések, közös pillanatok és olyan esték szülessenek, amelyekre később is jó szívvel emlékezünk.
„Mi nemcsak kiszolgálunk. Figyelünk, mosolygunk, szívvel dolgozunk. Nem ételt adunk, hanem élményt. Az étel emlék, az élmény visszahoz” – mondja Semsei Rudolf.
Az ünnepélyes étteremnyitást megtisztelte jelenlétével a VakVarjú Kiscellinek helyet adó Béres Gyógyszergyár Zrt. budapesti központjának képviseletében Béres Marcell elnök, dr. Béres József, Béres Klára kommunikációs tanácsadó, a Béres Alapítvány elnöke, valamint Regéczy-Béres Melinda kommunikációs igazgató.
A megnyitó az étterem megszentelésével ért véget Huszti Zoltán atya, az Albertfalvi Szent Mihály Plébánia káplánja részvételével, majd az első vendégek máris megízlelhették a VakVarjú Kiscelli finomságait.
Miért nyitunk 2026-ban éttermet, amikor mások éppen bezárnak? Bátorság vagy őrültség?
Miközben az elmúlt időszakban több étterem is bezárt, a VakVarjú étteremcsalád 2026-ban újabb éttermet nyitott: október 7-én megérkezett Óbudára a VakVarjú Kiscelli, a hetedik állandó VakVarjú-fészek. A döntés elsőre valóban merésznek tűnhet, különösen egy olyan időszakban, amikor a vendéglátásban komoly kihívásokkal kell szembenézni. Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa szerint azonban egy étterem hosszú távú sikerét nem önmagában a piaci környezet dönti el, hanem az, hogy mennyire képes valóban a vendégre figyelni.
„Azért dolgozunk minden nap, hogy vendégeink boldogabbak legyenek nálunk, mint amikor megérkeztek” – mondta Semsei Rudolf. A VakVarjú működésének ez a legfontosabb alapelve. Mert a vendég nem egy rendelés vagy egy asztalfoglalás, hanem aki életének egy fontos pillanatát bízza az étteremre. Lehet ez egy családi ebéd, egy születésnap, egy üzleti találkozó vagy egyszerűen egy este, amikor szeretne végre leülni beszélgetni azokkal, akik fontosak neki. Az élmény pedig sokszor éppen a legapróbb részleteken múlik: egy mosolyon, egy figyelmes mondaton, egy jól elkapott pillanaton.
„Nem ételt adunk, hanem élményt. Az étel emlék, az élmény visszahoz” – mondta Semsei Rudolf. A VakVarjú étteremcsaládot is magába foglaló Semsei Gastronomy cégcsoport filozófiája szerint ezért nem az a kérdés, hogy egy étterem mit gondol saját magáról, hanem az, hogy a vendég mit visz magával, amikor feláll az asztaltól. A jó étel alap, de önmagában nem feltétlenül elég ahhoz, hogy valaki újra visszatérjen. Ahhoz az is kell, hogy jól érezze magát, otthonosan mozogjon, legyen kedve maradni, beszélgetni, és azt érezze: jó helyen van.
A vendégközpontú működés fontosságát a VakVarjú saját története is visszaigazolta. A 2020-as pandémia idején kilenc hónapon keresztül kellett úgy működniük, hogy a korábbi vendéglátós rutin egyik napról a másikra felborult. Ebben az időszakban a törzsvendégek rendelései és ragaszkodása adtak erőt ahhoz, hogy a cégcsoport átvészelje a nehéz hónapokat. Ez pedig megmutatta, hogy egy étterem valódi értéke nem csupán az aznapi forgalomban mérhető, hanem abban a kapcsolatban is, amelyet éveken keresztül épít ki a vendégeivel.
Közben a piaci környezet sem lett könnyebb. A belvárosi éttermek számára különösen nagy kihívást jelent a külföldi turistaforgalom változása, miközben a magyar vendégekért egyre fontosabb valóban szerethető, helyi kötődésű helyeket létrehozni. A VakVarjú ezért abban gondolkodik, hogy minden környéken legyen egy olyan VakVarjú, amelyet az ott élők a saját éttermüknek éreznek.
Ezért sem volt kérdés, hogy a nyolcadik étteremnek Óbudán van helye. Annak ellenére sem, hogy a Duna túloldalán, Újlipótvárosban már működik VakVarjú, ahová korábban sok óbudai vendég is átjárt, és hogy közben már a következő, pesthidegkúti étterem nyitását is bejelentették. Ugyanis nem az éttermek száma, hanem az egyes helyek saját közönsége és kötődése a legfontosabb.
„Nem az számít, hány vendég érkezik, hanem hogy hányan szeretnének visszatérni” – vallja Semsei Rudolf. Egy étterem megnyitása ezért önmagában nem feltétlenül nagy teljesítmény. A valódi kihívás az, hogy hosszú távon is működő, szerethető és stabil hely váljon belőle. Lehet egy nyitás látványos és sikeres az első hetekben, de az csak később derül ki, hogy kialakul-e az a törzsközönség, amely újra és újra visszatér.
A VakVarjú Kiscelli esetében éppen ezért már a kialakítás során is olyan döntések születtek, amelyek első pillantásra akár apróságnak tűnhetnek. A vendégtérben például elkészült a bárpult, majd kiderült, hogy a kollégák nem tudnak megfelelően és hatékonyan dolgozni mögötte. Harminc centiméterrel kijjebb kellett hozni, ezért a korábban elkészült pultot lebontották, és újat építettek. „Az ilyen kis 30 centiken is múlik egy étterem jövője, és hisszük, hogy ezek a 30 centik hosszú távon megtérülnek nekünk” – mondta Semsei Rudolf.
A VakVarjú Kiscelli ráadásul egy olyan helyen nyitott éttermet, amely korábban már hét különböző üzemeltetőt is látott. A kihívás tehát adott, de éppen ez az, ami izgalmassá teszi a helyzetet. A cél nem egy újabb étterem létrehozása, hanem egy olyan óbudai találkozópont kialakítása, amelynek saját karaktere, saját közönsége és saját története lesz. Egy hely, ahol a tradicionális, alapvetően magyar ízkultúra találkozik a VakVarjú bohém világával, és ahová a környéken élők nem egyszerűen enni járnak, hanem találkozni, beszélgetni és együtt lenni.
A lokáció sem feltétlenül hátrány. A VakVarjú első étterme, a VakVarjú Buda is külvárosi környezetben, Újbudán, az Érem utcában, panelházak között nyílt meg. A vendégek mégis gyorsan megszerették, és az étterem hamar megtalálta a saját közönségét. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy étteremnek nem feltétlenül a legforgalmasabb utcában kell lennie ahhoz, hogy fontos helyet töltsön be a környék életében.
Sőt, ha külföldön járunk, mi magunk is gyakran azt keressük, hol esznek a helyiek. A VakVarjú étteremcsalád ezért a magyar vendégeket tartja a legfontosabban. A cél az, hogy ne azért menjen valaki étterembe, mert éppen éhes, hanem azért, mert találkozni és beszélgetni szeretne valakivel, és tudja, hogy ott jól fogja érezni magát.
A VakVarjú Kiscellinek is ez lehet a hosszú távú siker kulcsa: hogy az óbudaiak számára ne egyszerűen egy új étterem legyen, hanem A VAKVARJÚ. Az a hely a környéken, ahová jó betérni, ahol ismerős arcok fogadják az embert, ahol egy ebéd könnyen hosszú beszélgetéssé válik, és ahonnan jó érzéssel indul haza.
Mert végül egy étterem jövőjét nem önmagában az dönti el, hogy hányan ülnek le az asztalokhoz. Hanem az, hogy hányan érzik úgy: ide még visszajövök. És ha ez megtörténik, akkor egy étterem nemcsak túlél egy nehéz piaci időszakot, hanem valódi közösségi hellyé válik.