Soha rosszabb esztendőt – értékelte a 2017-es évet Varga Mihály az idén 19. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napján. A nemzetgazdasági miniszter felidézte: jövőre ismét csökkennek a béreket terhelő járulékok, a felszabaduló forrásokat pedig beruházásokra és béremelésre egyaránt lehet fordítani. Utóbbi a munkaerőhiány orvoslása miatt is fontos lenne. Erről szólva Demján Sándor, a VOSZ elnöke megjegyezte: fontos lenne, hogy megvalósuljon a közszféra létszámcsökkentése, hiszen a 350 ezer felesleges állami alkalmazott foglalkoztatás óriási teher a gazdaságnak.

Mellékleten küldjük a 19. Vállalkozók Napja sajtóközleményét, valamint a kiemelkedő vállalkozói teljesítményükért az eseményen kitüntetett vállalkozók listáját, és a helyszínen készített fotókat további szíves felhasználásra.

Dr Lits Jozsefvalalkozok napja 2017vosz kituntetettek