Hagyományok Háza programajánló

Hgyományok Háza programajánló
Hgyományok Háza programajánló
Kisiskolások
Kisiskolások

Kisiskolás csoportoknak szóló táncelőadás

Az alsó tagozatos gyerekeknek szóló színháztermi programunkon megismerkedünk a szokásokkal, viseletekkel, gyermekjátékokkal és a jellegzetes hangszerekkel. „Végigjárjuk”, „végigtáncoljuk” több nagy néprajzi tájegységet és minden évben újabb kistájak, illetve települések táncaival, szokásaival, viseletével, gyermekjátékaival ismerkedünk. Az előadások érdekessége, hogy az előadóink olyan gyermektáncegyüttesek, akik évek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes vagy művészeti iskola keretein belül. Jó szokásunkhoz híven arra törekszünk, hogy a közönség soraiban ülő gyerekek is aktív résztvevői legyenek az előadásoknak. 

Jeles napok
Jeles napok

Je­les na­pok - komp­lex fog­lal­ko­zás

A program elsősorban a 5-12 éves korosztálynak ajánlott. Élményközpontú, tevékenykedtető foglalkozás, melynek keretében a résztvevők (archív filmrészletek megtekintésével, dal- és tánctanulással, drámajáték segítségével, kézműveskedéssel) az iskolai tananyaghoz kötődve, annak kiegészítéseképpen ismerhetik meg kalendáris szokásainkat az alábbi témakörökben, az adott ünnepekhez kapcsolódóan: vásár, kukoricafosztás, betlehemezés-advent, farsang, balázsolás és Gergely-járás, húsvét, pünkösd.

Tárlatvezetés
Tárlatvezetés

Mú­ze­um­pe­da­gó­gia, gyer­mek-tár­lat­ve­ze­tés

Választható program múzeumpedagógiai foglalkozás vagy gyermek tárlatvezetés.

A gyermekek a múzeumpedagógiai foglalkozásokon betekintést nyerhetnek a hagyományos népi kultúrába, játékos módon megtekinthetik a múzeum kiállításait, kézműves mestereink segítségével pedig elkészíthetik a saját alkotásaikat a kézműves műhelyeinkben.
Gyermekeknek szóló tárlatvezetési alkalmaink kifejezetten kiállításaink interaktív bemutatását célozzák, ahol a tárgyak története, jellemzői és a kiállítási tematika megismertetése a cél.

Mesterségünk címere
Mesterségünk címere

Mes­ter­sé­günk cí­me­re - komp­lex fog­lal­ko­zás

A kézműves mesterségeket bemutató program elsősorban az 5-12 éves korosztálynak ajánlott. Élményközpontú, tevékenykedtető foglalkozás, melynek keretében a résztvevők (archív filmrészletek megtekintésével, dal- és tánctanulással, drámajáték segítségével, kézműveskedéssel) az iskolai tananyaghoz kötődve, annak kiegészítéseképpen ismerhetik meg a hagyományos kézműves mesterségeket az alábbi témakörökben, az adott ünnepekhez kapcsolódóan: szövés-fonás, íródeák, pásztorkodás, kenyérsütés, mézesbábosság.

A programra hétköznap délelőtt 10-12 óra, délután 13-15 óra között tudunk csoportokat fogadni. Ajánlott csoportlétszám 50-60 fő (2 osztály vagy óvodai csoport). A foglalkozás menete igazodik a jelentkezők életkorához.

Kapcsolódó tanulási területek: magyar irodalom, tánc és dráma, vizuális kultúra, ének-zene, környezetismeret.

Ajánlott korosztály: 5-12 év

Jegyár: 1 800 Ft / fő (max. 60 fővel)

Jelentkezési lap

Néptánc
Néptánc

Ta­lál­ko­zás a nép­ha­gyo­mánnyal

A délelőtt zenés-táncos barangolást teszünk a Kárpát-medencében a Magyar Állami Népi Együttessel. A nap hátralévő részében kézműveskedés, élőzenés táncházi foglalkozás, népi játék és hangszerbemutató vár a gyerekekre.

Táncoltató - szíházi nevelési program
Táncoltató - szíházi nevelési program

Tán­col­ta­tó - Szín­há­zi ne­ve­lé­si fog­lal­ko­zás

A Magyar Állami Népi Együttes háromlépcsős színházpedagógiai programjai olyan színpadi produkciók köré épülnek, melyet 9-12. évfolyamos csoportok számára ajánlunk. Célunk ezúttal is, hogy a fiatalokat közelebb hozzuk a táncszínház műfajához, így befogadhatóvá és átélhetővé váljon számukra az a sokrétű hagyomány, mely a jelenünket is alapjaiban határozza meg.

Az előkészítő foglalkozáson két drámapedagógus és egy táncos pár részvételével közelítünk a témához és a műfajhoz.
A táncosok részleteket mutatnak az előadás koreográfiájából, melyeknél elidőzve azok sokféle értelmezhetőségét, személyes tartalmakkal való telítődését tapasztalhatják meg a diákok. A diákok olyan gyakorlatokban vehetnek részt, melyekkel közösen fedezhetjük fel a tánc és a színház működésének alapjait.
Minden esetben a diákok maguk dönthetik el, hogy milyen formában és mértékben akarnak részt venni a közös gondolkodásban, játékban.
Mi több lehetőséget is kínálunk a számukra.

A feldolgozó foglalkozás egyik fő célja, hogy a diákok megoszthassák egymással a látottakkal kapcsolatos értelemzéseiket, gondolataikat, illetve kapcsolódási pontokat találjanak az előadás és a saját életük, valamint az őket körülvevő világ között. 
Hiszen az előadóművészet akkor válik igazán élővé, ha a néző maga tölti fel, és töltődik fel a befogadás során. Fontos, hogy ezt az egyenrangú viszonyt művészet és néző között minél több fiatal megtapasztalhassa, hiszen az iskolai évek után már saját maguknak kell megtalálniuk azokat a műalkotásokat, melyek az életük kiemelt szereplőivé válhatnak. 
A foglalkozás során ráadásul – a tánc egyszerre konkrét és elvont nyelvén – a diákok maguk is alkothatnak, a témával kapcsolatos saját gondolataikat sűríthetik hatásos színpadképekbe, mozgásetűdökbe.
Vagyis alkalmuk nyílik arra is, hogy kipróbálják magukat a színpadi tánc műfajában.

Jelentkezési lap

 

Ajánlott korosztály: 9-12. évfolyam