

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG A 93. ÜNNEPI KÖNYVHÉTRŐL A SAJTÓ SZÁMÁRA
„Az Ünnepi Könyvhét 93 éves lett ebben az évben. Viszontagságos idők után 2021 szeptemberében már személyesen találkozhattunk a Vörösmarty téren és a Duna-korzón. Gyorsan felvettük a fonalat és azt gondoltuk, folytatjuk az életet úgy, ahogy az 2020 márciusa előtt zajlott.
A valóság azonban másképp alakult. A járványok kora talán lecsendülőben, de jött újabb borzalom, a közelünkben háború dúl, mélyen érintve és mozgósítva minden érző embert. Mindeközben a járvány okozta gazdasági következmények is teljespályás-letámadással sújtják a hétköznapokat, igénybe véve alkalmazkodóképességünket.
A könyvkiadást nehezen feloldható papírhiány nehezíti, az egekbe szökő papírárak, az infláció és a költségek növekedése minden területre kihatnak. Mégis, a 93. Ünnepi Könyvhétre rekordszámú könyvstandot állíthatunk.” (Gál Katalin, az MKKE elnöke) A Könyvhét számokban:
176 könyves pavilonban, 182 kiállító kínálja a könyveit. A két színpadon, a Vigadó téren és a Vörösmarty téren reggel 10 és este 8 óra között több mint 60 könyvbemutató beszélgetés lesz. Idén rendhagyó módon, készülünk egy gyermeksarokkal a Duna-korzó területén, ahol a kiadók játékos programokkal, a szervezők állandó rajzolási lehetőséggel várják a legkisebb olvasókat.
A Duna-korzóra települ ki a határon túli magyar irodalom: jelen lesznek az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar könyvkiadók és szerzők is.
A Vörösmarty téren pénteken és szombaton este koncert zárja a napot: pénteken a Szefárd trió gondoskodik a jó hangulatról, szombaton az Anima Sound System lép fel a színpadon. A négy nap alatt közel 1000 dedikálásra számítunk, jelen lesz a magyar irodalom szinte teljes spektruma. Június 9-én, csütörtökön, 16 órakor a Tűzoltózenekar térzenéjével veszi kezdetét a Könyvhét, majd Gál Katalin, az Egyesülés elnöke köszönti a közönséget. Ezután a Szép Magyar Könyv 2021 verseny ünnepélyes díjkiosztására kerül sor, ahol bemutatjuk a díjazott könyveket és alkotóikat. Ezt követően Nádas Péter író megnyitóbeszédét hallhatjuk a Vörösmarty téren.
A programokat Beck Zoli és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje zárja. Az Ünnepi Könyvhét weboldalán (www.unnepikonyvhet.hu) már tájékozódhatnak az érdeklődők a könyvheti programokról, dedikálásokról. Közzétettük a Könyvheti Jegyzéket, amely idén a 2022 áprilisától megjelent magyar nyelvű és szerzőjű, első kiadású kiadványokat; a kiadók magyar szerzők műveiből összeállított, 2022. első negyedévében megjelent ajánlatait; valamint a külföldi szerzők január 1. óta megjelent elsőkiadású könyveinek címlistáját tartalmazza. Elkészült a Könyvheti Prospektus, ahol részletesebb tájékoztatást kapnak az olvasók a kiadványokról. Június 9-én déltől nyitunk, naponta reggel 10-től este 7-ig nyitva lesznek a könyvárusító pavilonok. Szeretettel várunk minden irodalom- és könyvbarátot.