Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja immár 5. alkalommal Siófokon!
Új versenyszám a repertoárban!
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) Siófok Várossal – mint társszervezővel – idén már ötödik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A szervezők 2020. június 6-án és 7-én várják a települési csapatokat, a szurkolókat és érdeklődőket Siófokra, a Balaton nyári fővárosába. A kétnapos családi fesztiválra színes programokkal, ingyenes koncertekkel és izgalmas versenyekkel készülnek a szervezők. Már javában zajlik a települések nevezése, akik idén egy új versenyszámban is megmérkőzhetnek egymással.
A MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat egyik állomásaként megrendezésre kerülő Nemzeti Regattának az esemény főtámogatója, Siófok Városa ad otthont 2020. június 6-7-én. A szervezők a napokban több mint 200 településnek küldtek ki meghívót és várják a nevezéseket február 28-ig. Érdemes a lehető leggyorsabban visszaküldeni a nevezési lapot, ugyanis maximum 50 település jelentkezését tudják fogadni, beérkezési sorrendben. A szervezők kifejezetten várják azon települések nevezését, melyek nem a Balaton partjáról érkeznek, ezzel is tovább erősítve az esemény egyik mottóját, miszerint: „A Balaton nem a régióban élőké, hanem egyben nemzeti kincsünk is!”.
Kollár József a BAHART vezérigazgatója az eseménnyel kapcsolatban elmondta, hogy a Társaság stratégiai fontosságúnak tekinti, hogy aktív, kezdeményező szerepet töltsön be a régió társadalmi életében, elősegítve egyebek mellett a helyi és országos turisztikai célokat. Hangsúlyozta, hogy a rendezvény túlmutat a Balaton régión, igyekszik bevonni az ország egyéb turisztikai desztinációit és a nagyközönséget is. A vezérigazgató fontosnak tartja, hogy az esemény ráirányítja a figyelmet gyönyörű tavunkra, a magyar vitorlássportra, de egyszersmind megmutatja a résztvevő települések, vidékek értékeit, turisztikai látványosságait is.
A társszervező Siófok Város polgármestere, dr. Lengyel Róbert a meghívók kiküldésekor kiemelte, hogy Siófok egész évben hazai és nemzetközi érdeklődésre egyaránt számot tartó színvonalas kulturális, gasztronómiai és sportprogramok házigazdája. Ezeknek az eseményeknek lett a zászlóshajója a Nemzeti Regatta. A fesztivál alkalmat ad arra, hogy mintegy félszáz település jobban megismerje egymást, ugyanakkor Siófok városa is meg tudja mutatni sokszínűségét.
Az idei évben is minden nevező csapat megméretteti magát a rendezvény alappillérének számító vitorlás pályaversenyen. Az egyforma hajókkal versenyző települések minden évben számos olyan személyt is beneveznek a legénységbe, akik az adott település szempontjából valamilyen értéket képviselnek. Így találkozhatunk sportolókkal, zenészekkel, színművészekkel és más hírességekkel a fesztivál során. Fontos megjegyezni, hogy nem feltétlenül van szükség vitorlázó tudásra, hiszen a vitorlásokat és a szakképzett kormányosokat a szervezők biztosítják a települési csapatok számára. A partról, kivetítőről és nézőhajókról is követhető vitorlásverseny lebonyolításában a Magyar Vitorlás Szövetség az együttműködő partner. Dr. Kollár Lajos elnök az alábbi gondolatait osztotta meg a 2020. évi esemény kapcsán: „Úgy tűnik mintha tegnap lett volna, pedig fél évtizede volt, amikor először felvetődött a Nemzeti Regatta ötlete, melynek a vitorlás sport népszerűsítésében óriási szerepe van. Örömmel látom, hogy évről évre nagyobb az érdeklődés, ezért gondoskodunk arról, hogy minél többen részt tudjanak venni a kétnapos regattán, amely nem csak egy verseny, hanem egyben egy örömünnep is. Számos kulturális rendezvénnyel, zenei programmal, ízek utcájával, igazi fesztivállá nőtte ki magát.”
Az esemény valóban több, mint egy vitorlásverseny! A komoly izgalmakat és időnként vicces pillanatokat is hozó települési sárkányhajó versenyt a tavalyi évhez hasonlóan a Balaton vizén rendezik meg. A sárkányhajókat és a verseny szakmai lebonyolítását a Siófoki Kajak-Kenu Sportegyesület biztosítja. A kétnapos versenysorozat repertoárját idén egy új, izgalmas versenyszámmal bővítették a szervezők. A települési csapatok vízibicikli versenyen is indulhatnak a dobogós helyekért. A nagyközönség kedvenc helyszíne minden évben az Ízek Utcája, ahol a települések főzőverseny keretében mutathatják meg gasztronómiai kínálatukat, ízvilágukat. A standokon pedig cél a települések programjainak, látnivalóinak bemutatása.
A rendezvény háziasszonya ötödik alkalommal is Ördög Nóra lesz, aki elmondta, hogy „hiába a szebbnél-szebb távoli úticélok, a Balatonhoz semmi sem fogható! Örök szerelem a miénk! Számomra a nyár a Nemzeti Regattával kezdődik! Nagyon boldog vagyok, hogy idén is meghívást kaptam erre a fantasztikus eseményre, már nagyon várom! Jó lesz újra Siófokon lenni, és eltölteni együtt egy vidám hétvégét! Remélem, találkozunk!”
A házigazda és egyben a vitorlásverseny szakértő kommentátora ismét Borbély Ferenc, aki szintén megosztotta érzéseit az eseménnyel kapcsolatban: „Abban már a kezdeteknél is biztos volt mindenki, hogy az ötlet több mint jó, de hogy mit sikerül hosszabb távon kihozni belőle, az természetesen kérdésekkel volt körbe bástyázva. Ma már nincsenek kérdések, „csak” Nemzeti Regatta van. 2020. június első hétvégéjén már az ötödik! Én pedig büszke vagyok, hogy az első „kapavágástól” részese lehettem. Idén egy picit más lesz, az biztos. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy kíváncsisággal várjuk ismét a találkozást. Én már nagyon várom. Bízom benne, hogy Önök is.”
Érdemes már most bevésni a naptárba ezt a hétvégét, hiszen idén is rengeteg gyerekeknek és felnőtteknek szóló programmal, színpadi produkcióval és ingyenes koncertekkel várják a szervezők a Siófokra látogatókat. Hamarosan az is kiderül, hogy kik lesznek az idei Nemzeti Regatta sztárfellépői!
Az eseménnyel kapcsolatban a nevezni kívánó települések, illetve az érdeklődők számára folyamatos naprakész tájékoztatást ad a fesztivál honlapja: www.nemzetiregatta.hu.
További képeket az esemény hivatalos oldalán találnak a galériában: http://www.nemzetiregatta.hu/galeria/kepek